Név: Cloris Flameys
Kor: Ismeretlen
Poszt: Időspecialista
Rang: Parancsnok helyettes
Szolgálati hely: U.S.S  Beloiannisz
Faj: Kísérleti ember
Nem: Nő
Küllem leírása/Kinézet:  Kreol bőr – Barna, hosszú haj – Zöld szemek-Arán, testén furcsa tetoválások – kibukkanó cyber beültetések – 175 cm magas –
60 kg.
Család: Ismeretlen
Előélet/Előtörténet:E Élete egyszerű volt, mindig is lelkesen tanult, kitűnt társai közül intelligenciájával, figyelmével, és könnyen
szeretette meg magát akárkivel. Talán ez is lehetett az oka, hogy beválogatták
egy programba. Semmit nem árultak el neki, hogy miről is fog szólni, csak, hogy
továbbra is legyen erős, mutassa meg, hogy mire is képes. A leány naiv fejjel
simán igent mondott és már másnap ott ült egy ágyon, kezébe infúzió csövet
vezettek és mindenféle szérummal kezdték testét bombázni. Napok alatt tűnt el a
mosoly az arcáról, melyet csak a gyötrelmes kifejezés vett át, miszerint a
kormány előállíthassa azt a fajta tökéletes embert, akit irányítani tudnak.
Megfelelő tudás, erőlét, szófogadás, érzelemmentesség. Ahogy haladt a
programban, már pedig sikeresen, úgy kapta meg a tetoválásait. Mindegyik
jelentett valamit, ezzel akarták a létrejött „új fajt” megkülönböztetni az
embertől, mivel testszerkezetében megváltozott. Rugalmasabb, erősebb, fürgébb,
magasabb lett. Sejtjei átszerveződtek, küszöbölődtek a szervezet hibái… De mint
minden, ez sem tartott örökké. Az alanyok értelmük által kezdték felismerni a
rendszert, miszerint belőlük csak bábokat csinálnak. Az utolsó simítások előtt,
mielőtt a program sikeresen befejeződött volna, egy lázadás tört ki. Összesen
hárman élték túl, köztük Cloris, akiknek emlékezet vesztést hajtottak végre. Az
eddig titokban működő szervezet pedig megbukott, mielőtt bármi nyilvánosságra
került volna, azelőtt hibernálást hajtottak végre. De nem sokáig… A kormány még
bízott a kiképzettekben, és emlékezet híján tanításra küldte őket, ahol
elvárásaik szerint remekeltek e hárman, de nem akarták folytatni azt, amit
abbahagytak, e nélkül is eléggé jól sikerültek az alanyok.
Cloris maga az Akadémiára került, ahol a tudományos részlegen teljesített
kivallóan, de „hibás” létére kezdett emlékezni, kezdett belerokkanni a
rá-rátörő képekbe, és lassan világossá vált előtte, hogy mi történt vele.
Egészen az öngyilkosságig hajazta magát, mikor leugrott… Azt hitte, hogy végre
meghalhat, a sötét el is jött…
Csakhogy rá egy évre ébredt fel egy kómaszerű állapotból, amikor már cyber
beültetésekkel rendelkezett. Ugyan nem halt meg, de testét olyan szinten tette
tökre, hogy életben maradása érdekében már pedig végrehajtották rajta a
beültetéseket, hogy még se menjen kárba a program egyik túlélője…
Azóta éli a saját életét, pszichológushoz járatják, és ugyan letett a halálról,
és az emlékeket elnyomta, de mindig mindennek nyoma van… Azóta elvégezte az
Akadémiát, több hajón is szolgált.
Egyéb:(Hobby stb): Imád rajzolni, ebbe mutatja meg az emlékeit. Ugyan nem a legszebbek, kissé absztraktak, de szereti, levezeti vele
a feszültséget, ahogy cyber beültetéseit (nyaka, karjai, lábai) próbálja javítgatni,
felturbózni, és ezen kívül bármit, bármikor, bármivel meg tudna szerelni. Konyít a gépészethez is eléggé teste miatt.
Gyors, jó gondolkodása lehetővé teszi a gyors probléma megoldásokat. Jártas a
számítógépes rendszerekben. Könnyen hackel meg bármilyet, legyen az gyenge,
vagy nehéz. Viszont alkohol mániás. Nagyobb mennyiségre van szüksége, hogy
berúgjon, de az meg szokott lenni. Kiképzése miatt rendkívül jó közelharcban és
fegyverek használatában is. Kiemelkedő katona.
És a nagy kérdése az idő? Mivel fogalma sincs, hogy hány éves, vagy mikor született, így eléggé elkezdett foglalkozni ezzel a dimenzióval, így került a mostani hajójára, a  Beloianniszra.
Gyengeség: Emlékei és irtózik a tűktől. Hangulatember,könnyen változik, ha olyat emlegetnek fel neki.
Jelleme: Segítőkész, mosolygó, rá bármikor lehet számítani,noha amúgy zárkózott is: magáról soha nem beszél, de mást örömmel hallgat meg.
Hangulatember, vagyis könnyen csap át kedve bármilyenbe is, kissé
forrófejű.
Példa hsz: „Nesztelenléptekkel szlalomozott a fehér kapszulák között, melyek hosszú sorokban
feküdtek egymás mellett, előtt, mögött... Emberszabású, lecsiszolt dobozok,
melyek mindegyikében feküdt egy alak. Botját húzta a padlón és igyekezett minél
csöndesebben lépkedni a fehér bőrű nő, most még legkisebb zajt sem akarta
csapni, nehogy felébressze az alvó arcokat. Sorra nézegette őket, míg végül
megállt az egyiknél, egy ismerős arcnál, egy ismerős békés, nyugodt
férfinál. Lassan leguggolt mellé, így rákönyökölve nézte a férfit és
próbálta elképzelni, hogy vajon újra fognak-e még találkozni. Valaha,
valamikor, valahol... Mert neki csak ez maradt meg, nem több, vagy kevesebb,
csak ez és a program… Amire viszont soha, semmikor nem akar emlékezni, bár újra
törölhetnék gondolatait, csak ne jutna eszébe…
- Mikor fogunk találkozni? – suttogta. – Felkelsz még valaha?”