Örömmel vettem tudomásul hogy a támadásnak vége van, de nagyon jól tudtam hogy még csak ezek után fog jönni a dolgok java.
Egy napnyi pihenési lehetőségünk is alig volt, két órát aludtam abban a két napban össz-vissz. Reméltem hogy a sminkem majd takarja a karikákat a szemei alatt, mert nagyon fáradt voltam. Segítettem a takarítási munkálatokba is; na az volt csak a legszebb az egészben.
De a dolgok mentek a maguk medrében. Azt is hallottam a helyi pletykák szerint hogy Hutchinson admirális meg fogja majd látogatni a bázist, de azt hogy miért már senki nem közölte. " Érdekes. " - Gondoltam magamban. - " Remélem nem valami Flottaelhárítási melót akasztanak a nyakunkba..."

Ezekkel a gondolatokkal sétáltam végig a délelőttön.
Kellemesnek, nem mondanám kellemesnek, mivel annyi dolgom volt hogy alig győztem számon tartani akkor is.
" Amikor azt mondták hogy ujból Nubet mellett dolgozhatok azt valahogy elfelejtették közölni hogy itt egyfolytában vagy támadnak, vagy terroristák robbangatnak." - Sóhajtoztam de csak magamban.
Óvatosan sétáltam végig a folyosón a Csillagbázis felé, egy bögre jó forró vaniliás kávéval amikor Nubet csapódott hozzám.
- Jó reggelt. - Köszöntem neki. - Igen, ne feledd ők a nagy fejesek... mindent megtehetnek. A világ a kezükben van. - Válaszoltam a kérdésére miközben beléptünk a Csillagbárba. - Hé, ne aggódj. Csak nem készülődnek épp leharapni a fejedet. - Böktem őt meg játékosan.